ZakaHom-e

Teltházas Karinthy előadás Zákányszéken

zakahomeA Mórahalmi Színtársulat 2017. március 4-én második alkalommal vendégszerepelt a Zákányszéki Művelődési Ház színpadán, tehát a tagok immár visszatérő fellépők nálunk. Múlt év márciusában tettek eleget először meghívásunknak, amikor Heltai Jenő Masamód című vígjátékával arattak osztatlan sikert a teltházas közönség előtt. Idén új műfajjal debütált a társulat, egy egész estét betöltő, több jelenetből álló kabaré esttel készültek. Ennek apropóját Karinthy Frigyes születésének 130. évfordulója adta. Az est címadó jelenete a második felvonásban látható Bűvös szék című komédia volt. A poénok mellett a jó hangulatról élő zene is gondoskodott. A négy főből álló zenekar ebben a formációban kizárólag a darab kedvéért verbuválódott össze. A színtársulat közösségi oldalán invitáló hitvallásként ez olvasható: „Amatőr színészek vagyunk. Munka mellett boldogan készülünk arra, hogy mosolyt csaljunk az arcotokra. Ének, tánc, élőzene, vicces próza: Mi kell még? DE Ti! Profik vagytok a nézőtéren és ezért, nagyon várunk Benneteket!”
Köszönjük a Mórahalmi Színtársulatnak ezt a vidám estét. Reméljük, jövőre ismét Zákányszéken üdvözölhetjük a társulatot!

ZakaHom-e Egyesület

2 thoughts on “Teltházas Karinthy előadás Zákányszéken

  1. Pingback: Teltházas Karinthy előadás Zákányszéken – Zákányszék Község Honlapja

  2. Puskás Istvánné on said:

    Én is láttam az előadást.Nagyon kellemes élményt nyújtott. Nagyon szépen köszönjük a Szervezőknek!Úgy gondolom, hogy mindenki nevében mondhatom aki ott volt az előadáson.Büszkék lehetünk, hogy a mi kis falunkba,helybe jön a színjátszás. Még egyszer nagyon köszönjük!

    Üdv:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Submitted in: hirek, kiemelt |