ZakaHom-e

Fehérlányok (Máriás-lányok) találkozójára hívott a harang

Az idei tavaszon – több évtized után – a plébánia padlásáról előkerült egy avultságában is gyönyörű, hordozható Mária-szobor. A Rózsafüzér Társulat anyagi támogatásával, dr. Janes Zoltán plébános atya gondoskodásával az alkotás teljes felújításon esett át, megszépült és visszakapta eredeti színeit.

A Szentháromság vasárnapi búcsúi szentmisére érkezett meg a gyönyörű Mária-szobor, vállán hozta négy, hagyományokat követő öltözetű fehérlány (Máriás-lány).

A november 10-i ünneplő, beszélgetős este ötlete tulajdonképpen ekkor merült fel bennünk. A ZakaHom-e Egyesület – mely a helyi hagyományok felkutatását, feldolgozását, megőrzését tűzte zászlajára – elindította a kutatómunkát; Zákányszéken mikor, kik voltak a fehérlányok, hogyan működött a társulatuk? Korabeli fotók segítették a munkát, és már „csak” azt kellett megállapítani, név szerint kik szerepelnek a képen, és jelenleg hol élnek? Ebben segítségünkre voltak a Rózsafüzér Társulat tagjai, az egyházi szertartások résztvevői, Zoltán atya és mindenki, akit a település múltja érdekel. A fehérlányok személyéről elsősorban az ötvenes-hatvanas években készült fotók szolgáltak alapul, illetve egy 1989-es videófelvétel. A köztes időszakról nem állt rendelkezésünkre dokumentum, ezért nem sikerült minden volt fehérlányt megtalálni, meghívni. A téma teljes körű feldolgozásához kérjük és várjuk azoknak a fehérlányoknak a jelentkezését, akik a hiányzó időszakról információkkal vagy fotókkal tudnak szolgálni.

A ZakaHom-e Egyesület kezdeményezését felkarolta dr. Janes Zoltán plébános úr. Így a közelmúlt és a fél évszázaddal ezelőtti hagyományok megidézését szolgáló rendezvény az elhunyt és élő fehérlányokért mondott szentmisével kezdődött Cseh Zoltán és Janes Zoltán atyák közös celebrálásában.

Szentbeszédében Janes atya annak a reményének adott hangot, hogy a mai estén remélhetőleg újra megtapasztaljuk a gondoskodó anya, Szűz Mária szeretetét. Ha visszagondolunk, felemlegetjük a régi eseményeket, újra átéljük ezt a szeretetet. Örömét fejezte ki, hogy a távol élők is hazajöttek erre az alkalomra, emlékezni, találkozni, beszélgetni, mint ahogyan az a családban szokás. Befejezésül mindenki nevében egy régi szép Mária imádságot mondott el.

A szentmise után a művelődési házban filmvetítéssel folytatódott a rendezvény. A bemutatott archív filmrészletekben özv. Szabó Antalné volt Mária-anyával készült felvételeket, valamint Dicső Etus néni által készített aratókoszorúkat, gyermekjátékokat lehetett megcsodálni. A filmben néhány aratómise és terményáldás képkockái is megelevenedtek, és sok-sok régi ismerőst lehetett látni, akik sajnos már nincsenek közöttünk.

A program fénypontjaként éltük meg azt a pillanatot, amikor a kivetítőn nagyban megjelenő csoportképen közösen azonosítottuk be a szereplőket. Nagy öröm, hogy az 1960-as évek legelején készült képen szereplő fehérlányok többsége életben van, és eljött erre a múltidéző, egyben a hitét megőrző, jelképeit büszkén viselő, a helyi szokásokat átörökítő, zákányszékiek előtt tisztelgő eseményre. És aztán ahogyan egy igazi találkozó során illő, csoportkép is készült az idősebb és fiatalabb volt fehérlányokról, a kis lobogós lányokról.

portal

Bár az idő igencsak előrehaladt, az este itt még nem ért véget. A tetőtéri könyvtárhelyiségben folytatódott a rendezvény, ahol „Az aratókoszorútól a fogadalmi emlékig” címmel rendezett kiállítás várt mindenkit. Az archív fotókból és Szabó Antalnénak a kenyér útját bemutató makettjeiből álló kiállítást gyermeke, Szabó István – a község díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja – nyitotta meg, és néhány anekdotával színezte édesanyja alkotásainak bemutatását. (A kiállítás év végéig megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében.)

A tárlat azáltal jelentett további különlegességet, hogy a templom oltárában helyet kapott két fogadalmi emléket erre az estére Zoltán atya a kiállítás rendelkezésére bocsátotta, így ezeket az alkotásokat is közvetlen közelről lehetett megcsodálni.

Igencsak este lett, mire a régi ismerősök, a találkozás örömétől szinte visszafiatalodott fehérlányok elköszöntek egymástól, a házigazdáktól. Ez az este is igazolta, milyen nagy szükség van az emlékezésre, a találkozásokra, a közös múltidézésre, még ha az egy-egy könnycseppet elő is csal a résztvevőkből és a szervezőkből. Az sem baj, ha a régi kedves ismerősök, társak viszontlátásakor elszorul az ember torka. Egy ilyen alkalom volt Zákányszéken 2016. november 10-én. Köszönjük, hogy együtt lehettünk!

A rendezvényen készült fotók facebook oldalunkon itt megnézhetők.

ZakaHom-e

Comments are closed.

The comments are closed. Submitted in: hirek |