ZakaHom-e

Paraginé Tóth Edina több mint 30 éve a köz szolgálatában

20160205_165409300_iOSAlig száradt meg a tinta az érettségi bizonyítványán, 1986. január 15-ével Tóth Edina a zákányszéki Mikszáth Kálmán Művelődési Ház igazgatójának helyettesítésére kapott megbízatást. Kiválasztásában bizonyára szerepet játszott a családi hagyomány, a nagybácsi Szabó István népművelő múltja is. Kicsit bátortalan volt a döntése, de az ifjú pályakezdő sok segítséget kapott Sas Györgynétől, akit gyermeke születése miatt kellett helyettesíteni. Nem engedte el a kezét egykori tanára, az akkori ÁMK igazgatója, Vass Vilmos sem, így két évig tartott a megbízott igazgatói tevékenykedés. Nagy kihívás volt, mert az elődök magasra tették a lécet, viszont – az akkori értékelés szerint – „sikerült a színvonalat megőrizni”.
1988 májusában vette át Tóth Edina a községi könyvtár vezetését, és mind a mai napig ő A KÖNYVTÁROS, így, csupa nagybetűvel. Akkor a könyvtár a művelődési házban 54 m2-en (a jelenlegi tükrös terem helyén) működött, majd a volt tanácsháza épületében 88 m2-nyi volt a könyvtári birodalom. Ma újra a művelődési házban, annak is a tetőterében, 140 m2 területen várja az olvasni, művelődni vágyókat. Edina több mint 30 éve ugyanannál az intézménynél dolgozik, a helyi tanács, majd az önkormányzat közalkalmazottjaként, ahova 30 évvel ezelőtt belépett.

Paraginé Tóth Edinával egy kölcsönzésmentes nap délelőttjén beszélgettünk arról, mi is történt az elmúlt 30 év alatt, amiből 12 év folyamatos tanulással telt el. Edina megszerzett egy középfokú népművelő, két középfokú könyvtári szakképesítést, majd két – könyvtárosi és pedagógiai – kitüntetéses főiskolai diplomát. Eközben férjhez ment, felépítették családi házukat, ahol most is élnek, született két fiúgyermekük, akik már felnőttek. Óhatatlanul felmerül a kérdés: soha nem merült fel a változtatás, a szülőfalu elhagyásának gondolata? Edina erre úgy válaszolt, „voltak megingások, de győztek a gyökerek”, munkáját, hivatásának gyakorlását ebben a közösségben tudja elképzelni.20160205_164728500_iOS

A mi könyvtárosunk a Csongrád megyei Könyvtárosok Egyesületének elnökségi tagja, a Zákányszéki Otthonokért Egyesület (ZakaHom-e) alapító – és elnökségi tagja, a Zákányszéki ÉLETKÉPEK folyóirat főszerkesztője, a Zákányszéki Kis Újság szerkesztőségi tagja. Kis csapatával a Zákányszék Hírcsatorna részére fotókat, riportokat készít, a Homoki Híreknek egyik szerkesztője, ahol bio-bloggerkedik is. Könyvtári szaklapban két publikációja jelent meg a zákányszéki differenciált könyvtári módszerekről, a könyvtári szolgáltatások fejlesztésének lehetőségeiről. Természetesen a Zákányszéki Kis Újságban és Életképekben is rendszeresen jelennek meg írásai.
Zákányszék Község Önkormányzata 2011-ben „Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesítette.

 

Paraginé Tóth Edinát a ZakaHom-e Egyesület tagjai a napokban köszöntötték 30 éves pályafutása, jubileumi évfordulója alkalmából, a képek ezen alkalommal készültek.

További sikeres, kitartó munkát, hozzá jó egészséget, jó kedvet kívánunk!

ZakaHom-e Egyesület

plakatjo

Comments are closed.

The comments are closed. Submitted in: hirek |