ZakaHom-e

Közeleg a Karácsony…

“Ma szívem is van, Meg-megdobban a kabátom alatt,

És csilingeli ezer kicsi csengő: Karácsony közeleg! Karácsony közeleg!”

                                                                                           (Dsida Jenő)

Ebben a magasztos, várakozással teli időszakban nem csak környezetünk, hanem mi magunk is egy kicsit megváltozunk. Ilyenkor kinyílnak az emlékek régen elfeledett, ódon fiókjai és eszünkbe juttatják a régi karácsonyok hangulatát. Emlékezünk, miközben a jelen öröme és a múlt összefonódása jelenti az igazi ünnepet. Karácsony közeledtével szép lassan előkerülnek az ünnepi dekorációk, a csillogó díszek, az apró kis csecsebecsék. A gondosan elcsomagolt kellékekről az ünnepi fuvallat egykettőre eltünteti a várakozás porszemeit. Az adventi gyertyák fényében egyre inkább eltörpülni látszanak a hétköznapok gondjai. A gyertyalángok hétről hétre erősödő fénye életünk forgószínpadára irányítja figyelmünket, ahol megvilágítja azokat, akik igazán fontosak számunkra. Ilyenkor szembesülünk a felismeréssel, hogy a hétköznapok jelmezébe burkolózva nem szentelünk kellő figyelmet a többi szereplőre. Pedig nem egyszerű statiszták ők, hanem igazi főszereplői életünknek. Kellenek az ünnepek, kell ez az év végi lecsendesülés ahhoz, hogy a színfalak mögé tekintve átgondoljuk életünk forgatókönyvét. Álljunk meg egy pillanatra! A csillagszó- rók fényében és szeretteink mosolyában megfürödve örüljünk együtt az ünnepnek, és gyűjtsünk erőt a folytatáshoz…

Érdekes kettősség jellemzi az ünnepre való készülődést. A titokzatosság varázsereje, a belső béke keresése, elhúzódás a családi fészek melegébe. De ugyanígy jellemzője a mozgalmasság, a látványosság, a közös élmények. A kültéri díszek, a világító füzérek, a fénylő ablakok a külvilágnak is üzennek. Azt az üzenetet hordozzák magukban, hogy a karácsony mindannyiunk közös ünnepe. Rövid időre elmosódnak a különbségek és az ellentétek. Kicsit többet adunk önmagunkból, miközben jobban odafigyelünk embertársainkra. Béke és nyugalom érkezik közénk a kis Jézus eljövetelére várva. Érzékenyebben rezonálunk bensőnk legmélyebb bugyraiban megbúvó érzéseinkre, melyet igyekszünk szétsugározni a szeretet erejével. 237896_885283293_bigGyermeki kíváncsiság hajt évről évre, hogy megtudjam, milyen lehet “mások” karácsonya, hogyan ünnepel a többi ember? Karácsony éjjelén szívesen bekukucskálnék az ablakokon, és meglesném a csillogó karácsonyfák alatti örömünnepet. Ha lenne egy képzeletbeli messzelátóm, bekukkantanék hatalmas villák, sokemeletes panelházak, egyszerű falusi otthonok és kicsiny tanyák ablakán. Szeretném látni a rejtett, ünnepi életképek villanásnyi pillanatait. Véletlenszerűen választanék, nem számítana, hogy szegények vagy gazdagok lakják-e az otthont, csak egy valami érdekelne: hogyan lengi be karácsony varázsa  a helyet? Félek, a magasztos érzések ellenére a látvány nem mindig lenne szívet melengető. Nem csak az ajándékozás öröme, a gyermekszemek csillogása tárulna elém karácsony éjjelén, hanem a szegénység, az elesettség, a magány szívszorító látványa is. Már nem elégednék meg a mesebeli messzelátóval, többre vágynék. Egy varázspálcát szeretnék, melyet megsuhintva az éhezőket terített asztal, a hajléktalanokat meleg otthon, a szegényeket bőség, a betegeket gyógyító kéz, a magányosokat szerető társ várná…

Az ünnepek fényében felerősödnek az érzések, a jók és a rosszak egyaránt. A “jó” érzések még jobbakká válnak, míg a “rosszak” elviselhetetlenül fájdalmasak lehetnek. Megeshet, hogy a karácsonyfák árnyéka sötét árnyként telepszik az ünnepre. A szegénység szembesít az ajándékozás korlátaival, az egyedüllét fokozza a magány kínjait, a betegség még elesettebbé tesz az ünnepek alatt. Nehéz ezeken az érzéseken felülemelkedni, mégis meg kell tenni. A betlehemi jászol utolsó szalmaszálába kapaszkodva azzal a jóleső nyugalommal kell a jövő felé tekinteni, hogy “minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket”. Képzeljük el, hogy a hideg északi szél szállongó hópiheként magával ragad minket, és felröppent a magasságba. Fentről nézve minden más, minden sokkal egyszerűbb lesz. Emelkedjünk hát felül a gondokon, bajokon és adjuk át magunkat az ünnep magasztos érzésének. Az adventi kalendárium utolsó ablakával tárjuk ki mi is a szívünket, és tisztán, szeretettel forduljunk embertársainkhoz. Örüljünk magunk és mások örömének, a megváltó eljövete- lének. “Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja önmagát, s a belső világosságából a külsőbe sugarat bocsát…” (Weöres Sándor)

Kívánom, hogy az adventi gyertyák fényében találjuk meg belső világosságunkat is, és jótékony futótűzként terjesszük szét környezetünkben.

Áldott Karácsonyt!

– rikimi –

Comments are closed.

The comments are closed. Submitted in: hirek |